Az éj börtöne nem enged, fogva tart, de a sötétből hálát adok az Istennek, hogy a lelkem meg nem tört. Az élet mér rám szenvedést, de én nem sírok, nem csüggedek, ha véres is e halánték, nem hajtom le fejem. A haragon és könnyön túl árnyak prédája a lélek. Mégis, ha veszély tüze gyúl, láthatjátok, nem félek. Utamon mi utolér, a csapásokat hárítom, én felelek lelkemért, a sorsom én irányítom!
