Az éj börtöne nem enged, fogva tart, de a sötétből hálát adok az Istennek, hogy a lelkem meg nem tört. Az élet mér rám szenvedést, de én nem sírok, nem csüggedek, ha véres is e halánték, nem hajtom le fejem. A haragon és könnyön túl árnyak prédája a lélek. Mégis, ha veszély tüze gyúl, láthatjátok, nem félek. Utamon mi utolér, a csapásokat hárítom, én felelek lelkemért, a sorsom én irányítom!

2016. január 24., vasárnap

Megszólítva a KÚRIA


Mint ismert, a Fővárosi Ítélőtábla, hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék „bírója”, dr.Kalina József által a vádképviselet megrendelésére gyakorlatilag minden létező hatályon kívül helyezési okot szinte vádpontonként felsorakoztató ítéletét. Mely kapcsán, dr.Kalinát annyira „befolyása alá vonta” (álláspontom szerint:„megvette”) az ügyészség az államtitoksértésének, és más bűncselekményének eltussolásával, hogy már a sajátjának tekintett vádalkuzójának, Körmöci Gábornak a vádalkujához, szó szerint hozzá hamisította a tényekkel szemben, az ítéleti tényállását.

Most pedig, mivel láthatólag dr. Polt Péter legfőbb ügyész nem akarja cserbenhagyni a bűncselekményének intézményesített eltussolásával „megvett bírójukat”, és mert úgy tűnik, hogy el akarja terelni a figyelmet arról, hogy „véleményem szerint” (!) az „orbáni teokrácia megtámadta az ítéletemet hatályon kívül helyező II.fokú, jogerős ítéletemet! Melyre, a csatolt beadvánnyal „válaszoltam”. Azonban – milyen érdekes!-, dr.Polt Péter, már arra is rávette a Legfelsőbb Bíróságot, dr.Belegi József és társai személyében, hogy azt állapítsák meg – a tényekkel szembeszegülve, mely dr.Belegi József és éppen aktuális társainak soha nem volt probléma velem kapcsolatban – hogy a Fővárosi Ítélőtábla három tagú bírói tanácsa, törvénysértő módon járt el, mikor hatályon kívül helyezték az elsőfokú ítéletem. Azt állítom, hogy bűnpártoló módon, dr.Beleginek, és társainak már az sem okozott problémát, dr.Polt Péternek tetthűbér esküjük” során – ők ezt „ítéletnek” nevezik… -, hogy amint bizonyítottam, dr.Polt vazallusai a Központi Nyomozó Főügyészségen, pl. 14 teljes aktányi iratot, mentő körülményeket loptak ki a velem szembeni eljárás bíróság elé terjesztett irataiból!

Ilyenkor – ha pl. dr.Belegi úrra gondolok… -  jutnak eszembe azok a „Bírók”,akik, ugyancsak az ügyészség megrendelésére, akár a nyilas vagy a kommunista időszakban, de becstelen módon, halára ítélték az adott rendszer éppen aktuális „ellenségeit”. Őket, miért nem érzi fontosnak történelmi igazságtétel alapján megkérdezni senki?

Mindazonáltal a legnagyobb „poén”, hogy most már a negyedik bíróságon, a Budai Központi Kerületi bíróságon, jelenleg a HETEDIK bíró, dr.Metzing Márton úr - aki öles léptekkel igyekszik utolérni dr.Kalina velem szembeni eljárásában felmutatott becstelenségét -, a Legfelsőbb Bíróság „ítélete” alapján, egy törvénysértő módon hatályon kívül helyező ítélet alapján tárgyalja az ügyemet! Tehát, a Legfelsőbb Bíróság szerint, már a jelenleg folyó HETEDIK eljárást megalapozó hatályon kívül helyezés is törvénysértő… Nem hiszem, hogy létezik olyan jogi non sense, amit az ügyemben még nem abszolváltak a velem szemben eljárók.

A Kúriának címzett beadvány

Kereset dr.Kalina eljárásával szemben


Mivel TÉNY, a II.fokú bíróság, a Fővárosi Ítélőtábla e körben példátlan szakmai-, és emberi tisztességről – és sajnos a bírói, és ügyészi bűncselekményeket elhallgató módon - számot adó, a tisztelt dr.Lassó Gábor bíró úr és tanácsa ítélete alapján, dr.Kalina József „bíró” szakmailag súlyosan tisztességtelenül járt el velem szemben, az I.fokú eljárása, és ítélete során! És közben, dr.Kalina úr, köszöni szépen jól van, és röhög a markába, hogy KÉT ÉVIG bármilyen személyes, vagy egyáltalán bármilyen következmény nélkül nyomorította a szeretteim életét. Mindezzel kapcsolatban, úgy vélem, adott keresetpersze, ha nem tussolják el dr.Kalina elvtelenül szervilis kollégái, melyre a jelen orbáni  teokráciában nagy esély van , PRECEDENSKÉNT szolgálhat bárki számára, hogy nem kell a szokásos magyar elvtelen szervilitással, kritikátlanul meghunyászkodni, csak mert egy „méltóságos” ún. „bíró úr” szakmai- és folyományait tekintve emberi tisztességtelenségéről, és annak igencsak kézzel fogható következményeiről van szó! Jobbágy az, aki mindig akar maga  fölé valakit Istenen kívül, akinek meghunyászkodhat…”
Kereset dr.Kalina eljárásával szemben