Az éj börtöne nem enged, fogva tart, de a sötétből hálát adok az Istennek, hogy a lelkem meg nem tört. Az élet mér rám szenvedést, de én nem sírok, nem csüggedek, ha véres is e halánték, nem hajtom le fejem. A haragon és könnyön túl árnyak prédája a lélek. Mégis, ha veszély tüze gyúl, láthatjátok, nem félek. Utamon mi utolér, a csapásokat hárítom, én felelek lelkemért, a sorsom én irányítom!

2019. május 19., vasárnap

OMBUDSMAN BV.-s TELEFON

„A Büntetés-végrehajtás Országos parancsnoka – a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságról eltávolított, de a „Fidesz-pénztáros” Anyja révén Bv.Op.-nak „visszafoglalkoztatott” – Tóth úr, és álláspontom szerint közönséges bűnöző társai, a saját haszonszerzésük érdekében, „így” gyártják le a:„ VISSZAESŐ BŰNÖZŐKET."



„Az Alapvető Jogok Biztosa, ezen panasz kapcsán, immár az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt idézhetően fogja bizonyítani, az intézményesített-, rendszer szintű bűnpártolást, dr.Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze, és KNYF.-i bűntársai kapcsán!”


Alapvető Jogok Biztosa - KNYF

2019. május 5., vasárnap

Strasbourgi Emberi Jogi Bírósági Kereset

Az országos parancsnok embertelen és a fogvatartotti visszaesést szándékosan generáló szakmailag inkompetens döntésével szembeni strasbourgi kereset a kapcsolattartás korlátozása körében. (már a kapcsolattartót sem lehet megérinteni)
Vállalom, hogy bármely fogvatartottnak az azonos témájú keresetét segítem megírni. Jelentkezni privátban.
Strasbourgi Emberi Jogi Bírósági Kereset

A könyv....és elkezdődött valami


részlet