Az éj börtöne nem enged, fogva tart, de a sötétből hálát adok az Istennek, hogy a lelkem meg nem tört. Az élet mér rám szenvedést, de én nem sírok, nem csüggedek, ha véres is e halánték, nem hajtom le fejem. A haragon és könnyön túl árnyak prédája a lélek. Mégis, ha veszély tüze gyúl, láthatjátok, nem félek. Utamon mi utolér, a csapásokat hárítom, én felelek lelkemért, a sorsom én irányítom!

2015. május 17., vasárnap

Kalina besegíteni igyekszik Balotainak, a délutáni akcióhoz

A csatolt tárgyalási jegyzőkönyv bizonyítja, egyrészt Csingár Demeter vádalkuzó valótlan tartalmú vádalkuját, másrészt, hogy az ügyészség által a váderedményességükhöz megvett Kalina bíró, konspirál a korábban bűncselekményen "kapott" Balotaival. Ugyanis a bíró nagyon erőltette , hogy menjek a fogorvoshoz, hiszen erre a "sztorira" építették fel a fegyvervásárlásos koholmányukat. De a tárgyalási jegyzőkönyv és a tények is azt IGAZOLJÁK, hogy NEM MENTEM FOGORVOSHOZ, HANEM EGYENESEN HAZA INDULTAM a tárgyalás után.
Tárgyalási jegyzőkönyv, melyben a bíró nagyon küldeni akar a fogorvoshoz....

Balotai Attila kihallgatása

Balotai Attila 2013.11.08-i kihallgatása általam, a Fővárosi Törvényszéken, melynek során bebizonyítottam, hogy Balotai és NNI-s csatlósai bűncselekményt követtek el a velem szembeni eljárása során.A kihallgatást követő hatodik óra elteltével, maga Balotai koordinálta azt a műveletet, hogy a Határ úton megakadályozzák  haza jutásomat.
Balotai kihallgatása

"Lássatok hát csodát kicsik és nagyok, a becsületes ember én magam vagyok" /Regős Bendegúz/

Itt van az a dokumentum, amelyből kiderül, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda, Kaiser móri ügyén kikupálódott törzszászlós eljárója, aki ma már a Nemzeti Védelmi Szolgálat alezredese - nevezzük nevén: Balotai Attila - és bandája, rendőrségi provokátort kapcsolt rám, hogy újabb bűncselekményt "húzzanak" rám.
A rendőri provokáció dokumentumai

2015. április 11., szombat

Személyiségi jogi Kereset

Ennyire nem számít a BV-Intézetek eljáróinak, hogy akár több milliós kártérítést fizettetnek a saját visszaéléseik miatt, az adófizetőkkel.
Személyiségi jogi Kereset 1.rész
Személyiségi jogi Kereset 2.rész

A Strasbourgi Bíróságot is félrevezetik

A Magyar Állam képviselője adott ügyben, objektív meghamisította a hivatalos okiratának tartalmát, melyet a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság felhívására adott elő, az általam benyújtott Keresetemmel szemben. Nem engem kell gyűlölni, csak mert tükröt tartok, ennek az erkölcsileg korrupt, a következménynélküliséggel elvtelenül visszaélő "RENDSZERNEK". .....és fizetni természetesen megint az adófizetők fizetnek......
Strasbourgi anyag

2015. április 10., péntek

Ismét a CPT-hez fordultam

Láthatólag az Európai Unió Kínzás és Embertelen Bánásmódot Megelőző Bizottsága is értesült, Dögei BV-dolgozó és bandája visszaéléseiről.Dögei talán még parancsnok-helyettes is lehet a Sopronkőhidai BV-Intézetben. Kontraproduktív, de az adófizetők pénzéből bőven futja úgy a kártérítésekre, mint a visszaéléseket elkövető BV-tisztek "zsíros" eltartására. ÉS EZ NEM A LÉGKÖBMÉTERRŐL SZÓL, HANEM A BETEGES BÜNTETŐHAJLAMRÓL !
CPT-nek összeállított anyag

Győri Kártérítés

Láthatólag bírót is sikerült találni, az egyébként minden létező törvényt és jogsértést eltussolni igyekvő eljáráshoz. Hiába, mert a Strasbourgi Bíróság fog adott kérdésben is dönteni.
Levél dr.Konarikné bírónőnek