Az éj börtöne nem enged, fogva tart, de a sötétből hálát adok az Istennek, hogy a lelkem meg nem tört. Az élet mér rám szenvedést, de én nem sírok, nem csüggedek, ha véres is e halánték, nem hajtom le fejem. A haragon és könnyön túl árnyak prédája a lélek. Mégis, ha veszély tüze gyúl, láthatjátok, nem félek. Utamon mi utolér, a csapásokat hárítom, én felelek lelkemért, a sorsom én irányítom!
2019. május 5., vasárnap
2019. április 24., szerda
"Keresztes Imre a Központin Nyomozó Főügyészség főügyészének és a Központi Nyomozó Főügyészségi társainak a bűncselekményei, az NNI Kaiser móri ügyén szocializálódott eljáróinak a bűncselekményei. Így Szűrös Julianna alezredes, Boros Viktória alezredes, osztályvezető-helyettes, Baré Mihály rendőr alezredes, Barna Szabolcs rendőr alezredes, Baranyai Imre azóta, az FTC biztonsági vezetőjének a szándékos bűncselekménye, illetve a VII. Kerületi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi osztályvezetőjének, Bogdán András rendőr alezredesnek és társainak a bűncselekményei, amint a kapcsolódó, teljesen nyílt bírói lsd. dr. Hainitsch Bayer Katalin, dr. Fazekas Ágnes, vagy éppen Kalina József bűnpártolásának cáfolhatatlan okirati bizonyítékai. Amint dr. Ács Tibor a Központi Nyomozó Főügyészségről kitakarított, ámde a Honvédelmi Minisztériumba visszafoglalkoztatott ügyészének a bűncselekményei."
2017. december 30., szombat
Családi kapcsolattartó Strasbourgi Kereset
„Mint
ismert a rendőrnek úgy tűnik alkalmatlan de „Fideszes pénztáros anyuka” a
Büntetés-végrehajtás Parancsnokává – ezek szerint ide már tényleg mindenki jó –
avanzsált fiacskája, Tóth dandártábornok újabb törvény-, és jogsértő, a szakmai
inkompetenciáját és az emberi értékek számára nem létezőségével szembeni Strasbourgi Emberi Jogi Bírósági
Kereset.
Figyelemmel
arra, hogy megítélésem szerint a primitív gondolkodásával, a beszűkült
tudatállapotával és a rosszul kondicionált, ámde torzult személyiségével Tóth
úrnak halvány sejtése sincs arról, hogy mit jelent a „reszocializáció” avagy a
differenciált végrehajtás, és például az előzetes letartóztatottak kapcsán az „ártatlanság
vélelmének törvényi parancsa”. Mely
szerint lényegében kizárólag olyan korlátozások alkalmazhatók pl. az előzetes
letartóztatottakkal szemben, melyet a rendelkezési jogkört gyakorló előír; és a
fogvatartás körülményeit a civil élet körülményeihez leginkább közelítőként
kell kialakítani. Amint, még a véleményem szerint buta, a fidesz-rezsim kontra
produktív termékeként Bv. országos parancsnokká „buktatott” Tóth úr sem
korlátozhatja az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. Cikkében foglalt „Családi
élethez fűződő jog”-ot objektív kényszerítő ok, avagy szükségesség igazolása
nélkül! Különösen azon differenciált gondolkodásra volt képtelen az
inkompetenciáját az ostobábbnál ostobább intézkedésekkel kompenzálni igyekvő
Tóth úr, hogy a családi kapcsolattartók „Családi élethez fűződő jogát”
önkényesen! még Ő sem korlátozhatja.
E
körben íródott a csatolt, LETÖLTHETŐ a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróságra
benyújtott kereset, a példátlan becsületes és tisztességes dr. Kadlót Erzsébet
c. egyetemi docens ügyvédnő által. …pontosan egy olyan formanyomtatványon van
benyújtva, ami szintén letölthető a Facebook oldalamról…
Nyilván
nem biztatni akarom az elkeseredett családtagokat; édesanyákat, feleségeket és gyerekeket a Strasbourgi
Emberi Jogi Bírósághoz való fordulásra akkor amikor a Legfőbb Ügyészség Bv.
osztálya a bukott rendőr erkölcsileg
prostituált, szakmailag becstelen bértollnokává vált, helyeselve a jogsértést.
Hiszen, a jelen keresetben foglaltak elsősorban rám igazak, így mindenkinek
eleve át kellene kicsit fogalmaznia a saját helyzetére a keresetben
foglaltakat. „
2017. december 6., szerda
Perbeszéd
A konkrét rendőri provokáción alapuló, Balotai Attila
főrendőr és dr. Golda Gábor Fővárosi Főügyészségi ügyész által elkövetett további
bűncselekményeken alapuló büntetőeljárás 2017. dec. 08-án várható „Perbeszéde”
! Úgy gondolom, konkrétan bemutatja az erkölcsi prostituált nyíltan becstelen
orbáni diktatúra jogi kultúráját… Az utolsó két bekezdést mindenkinek ajánlom
megszívlelésre…
perbeszéd
2017. augusztus 26., szombat
Újabb Strasbourgi kereset
A Fővárosi Ítélőtábla Fermanné vezette tanácsának szakmailag becstelen,
erkölcsileg teljesen nyíltan prostitualizálódott eljárása a csatolt dokumentum
( dr. Kadlót Erzsébet c. egyetemi docens által jegyezve) alapján ez MEGINT több
milliójába fog kerülni az adófizetőknek. Adott Strasbourgi kereset abszolút
pontosan bemutatja a velem szembeni nyíltan becstelen, elvtelenül szervilis
bírói magatartásokat, mellyel saját korábbi döntéseiket is meghazudtolva, akár
bűnpártolás árán is vállalva eltussolni igyekeznek a bv. intézeti eljárók
visszaéléseit, akár bűncselekményeit.
2017. augusztus 19., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)