Az éj börtöne nem enged, fogva tart, de a sötétből hálát adok az Istennek, hogy a lelkem meg nem tört. Az élet mér rám szenvedést, de én nem sírok, nem csüggedek, ha véres is e halánték, nem hajtom le fejem. A haragon és könnyön túl árnyak prédája a lélek. Mégis, ha veszély tüze gyúl, láthatjátok, nem félek. Utamon mi utolér, a csapásokat hárítom, én felelek lelkemért, a sorsom én irányítom!

2011. december 28., szerda

Legfelsőbb Bíróság

Amikor az Ítélőtáblának már semmi sem számít.

Így bánik el velem, és talán másokkal is az Ítélőtábla, a Pest Megyei Bíróság eljárójának "érdekében", "megfeledkezve" a hivatali kötelességszegésről (lásd: beadvány), a hamis vádról, gyakorlatilag a létező jogi szabályozásról,......és a "Törvénysértő Vádiratról" (letöltés).

dr. Jakabosné

"Mikor már az ügyészségek szinte mindent megtettek az ügyészkollegáik és a Nemzeti Nyomozó Iroda eljáróinak és más kollegáik bűncselekményeinek -véleményem szerint- egyértelmű eltussolására, akkor, hogy tényleg számonkérhetetlen és következmény nélküli legyen, ez az ország a "hatalmasok" részére besegít "ebbe" az "eljárásba"!! A Fővárosi Bíróság eljárója IS, a mellékelt dokumentum szerinti módon. Tekintve, hogy már a Legfőbb Ügyész -vélhető- hivatali  kötelességszegése is tárgya kellene, hogy legyen az eljárásának. (Lásd:csatolt dokumentumok) Mely, a Fővárosi Bírósági "el nem járás" kapcsán, bármely tisztességes emberben egyértelmű gondolatokat kell, hogy ébresszen, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke által, ugyanezen Fővárosi Bírósággal szemben -nyilván nem megalapozatlanul- benyújtott személyiségi jogi Keresetem (megtekintés) (letöltés)

2011. október 26., szerda

BV Intézetekkel szembeni eljárások

A Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje által, a BV Intézetekkel szemben indított kártérítési eljárások anyaga, "ami" nyilván jól megokolhatóan kimaradt az Ombudsmani vizsgálatból!

Győző Ügyvédi Iroda BAZ Megye (megtekintés) (letöltés),
Győző Ügyvédi Iroda GYMS Megye (megtekintés) (letöltés)

2011. szeptember 18., vasárnap

a Győri Katonai Ügyészség

Olyan korrekt,pártatlan, elfogulatlan és nem hivatali kötelességszegő bírói eljárásban van részem, hogy a mellékelt tárgyalási jegyzőkönyvben elhangzott hivatali visszaélések gyanúját keltő eljárásokat, a tisztelt bírónő - úgy hiszem a Büntetőeljárási törvényt megszegve-, egyáltalán nem volt hajlandó továbbítani a Katonai Ügyészségnek, jóllehet, mint a mellékelt okirat bizonyítja, bűncselekmények gyanúját keltik, és büntetőeljárások megalapozására alkalmasak. Vajon mennyire tisztességes eljárásra számíthatok ilyen bírótól?

Győri Katonai Ügyészség (megtekintés) (letöltés)

GyMS Megyei Bíróság dr.Pantali

Az ombudsmani vizsgálattal összefüggésben jegyzem meg, hogy az el nem végzett vizsgálatnál egy rosszabb van: a tisztességtelenül végzett vizsgálat. Amikor is, a közel 1 éves "vizsgálódása" során még arról sem bírt tudomással az eljáró, hogy legalább HÁROMSZOR szállíttattak a BV Intézetből az IMEI-be, vélhetően azért, hogy szétinjekciózzanak. Amit fasiszta módon, dr.Kuncz Elemér meg is próbált. Jelen bírósági anyag érdemi tényeit, összefüggéseit SEM VOLT HAJLANDÓ ÉRZÉKELNI a tisztelt eljáró. Nem lehetett könnyű úgy vizsgálatot folytatni 1 éven keresztül, hogy éppen CSAK AZT nem hallgatták meg, akivel szemben elkövetett visszaélések vonatkozásában vizsgálódtak, és 17 oldalas "JELENTÉST" készítettek (lásd a blogon). Talán méltóságon aluli volt. Hiszen a velem szembeni visszaéléseket elkövető parancsnokokat meghallgatták, csak a sértettet nem. JELEN BÍRÓSÁGI ANYAG TARTALMA is örök tanulságul szolgál megítélésem szerint, a legsötétebb ÁVO-s, fasiszta időket idézve, amikor a börtönök az ügyészek megrendelésére készítették ki, a kijelölt fogvatartottakat. Esetemben, nyilván a rendelkezési jogkört gyakorló bíró tudtával és beleegyezésével.

GySM Bíróság dr.Pantali (megtekintés) (letöltés)

Helsinki Bizottság

Szeretném hinni, hogy NEM ok nélkül vállalta a Magyar Helsinki Bizottság a BV Intézetekkel szembeni konfrontációt, vagy a Fővárosi Bíróságon a személyiségi jogi peremet, a velem szemben bűncselekményeket elkövető katonai bírókkal szemben, akik magas edukációjuk okán tévedhetetlenül TUDTÁK, hogy a börtön fokozatú ítéletükkel abszolút tilos lett volna a K.B.K-n nyomoríttatni az életemet.

Magyar Helsinki Bizottság megbízási szerződés (megtekintés) (letöltés)

2011. július 31., vasárnap

Ombudsmani jelentés

A "Hivatalok" fizikai és szellemi megtörésemre és kikészítésemre irányuló tevékenysége most már nem az én szubjektív megítélésem. Azonban ezért a "munkáért" az adófizetők pénzéből fogják fizetni a kártérítést. Míg az így eljáró hatalmasok semmilyen felelősséget nem hajlandóak vállalni több mint fél millió forint nettó fizetésükért. Ezen kellene elgondolkodni.

ombudsmani jelentés (megtekintés) (letöltés)