Az éj börtöne nem enged, fogva tart, de a sötétből hálát adok az Istennek, hogy a lelkem meg nem tört. Az élet mér rám szenvedést, de én nem sírok, nem csüggedek, ha véres is e halánték, nem hajtom le fejem. A haragon és könnyön túl árnyak prédája a lélek. Mégis, ha veszély tüze gyúl, láthatjátok, nem félek. Utamon mi utolér, a csapásokat hárítom, én felelek lelkemért, a sorsom én irányítom!

2012. október 24., szerda

Magyar bírák

A "bírák" velem szembeni ún. eljárásainak már  MÁSODIK, A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG ELNÖKE ÁLTAL A STRASBOURGI EMBERI JOGI BÍRÓSÁGRA felterjesztett KERESETE, kordokumentuma. Például a Budapest Környéki Törvényszék "bírái", hogyan jártak el, visszaélve a Központi Nyomozó Főügyészségi cimboráik által nekik biztosított következménynélküliséggel. Tudva, hogy ezt a Strasbourg által megítélendő kártérítést is az adófizetők fizetik meg. Az, csak a non plus ultra, hogy dr.KALINA JÓZSEF a Fővárosi Törvényszék bírája úgy próbálta elszabotálni a Kereset benyújtását, hogy MINDEN VONATKOZÓ TÖRVÉNYT MEGSZEGETT az iratok kiadása kapcsán. Mert az elvtelen kollégái cinkosságával ezt is megteheti...

Kereset