"Mint az ismert, a Fővárosi Törvényszék, ez
idő szerint a velem szembeni eljárásokban az utolsó becsületesen és tisztességesen
eljáró bírója, dr.Brunnerné dr.Kerekes Gyöngyi Julianna bírónő, álláspontom
szerint igazolva Frank Tibor bv. dandártábornok, bv. főtanácsos mentál
szadista, és más tisztességtelen eljárásait. Például Frank Tibor névaláírásával,
és az intézet pecsétjével ellátott objektív HAMIS / MEGHAMISÍTOTT tartalmú
hivatalos okirat miatt – mely
miatti felelősséget bűnpártoló módon tussolta el az ügyészség! -, a Fővárosi Ítélőtábláról dr.Rédei Géza,
nem volt rest feljelenteni. Mely kapcsán, azonnal büntetőeljárást
kezdeményeztek ellenem, melyet, végül bűncselekmény hiányában kénytelenek
voltak megszüntetni.
Mely kapcsán, az volt a „tét”, hogy
Szegeden, a Csillag Börtönben, Magyar Zsolt teljesen ártatlanul üli a 25 év
fegyház büntetését. És, hogy igazolható legyen dr.Rédei Géza véleményem
szerinti szakmai-, és emberi becstelensége – EGY EMBER ÁRTATLANUL ÜL, MIATT 25 ÉV FEGYHÁZ BÜNTETÉST! -, azon iratokat, melyek tényként
igazolják, hogy egyrészt mintegy hamisan vádolt meg dr.Rédei, és hogy
mindenben igazat mondtam, ami Magyar Zsoltot illeti, hivatalos úton – hogy
ne hazudhassa az Ítélőtábla méltóságos „bíró” hogy nem kapta meg… - megküldtem
dr.Rédei Géza Fővárosi Ítélőtáblai tanácselnöknek. Aki, hogy objektív
bizonyítást nyert, hogy megalapozatlanul utasította el Magyar Zsolt
perújítását, azóta sem ismerte el a „hibáját”, és hagyja Magyar Zsoltot
Szegeden ülni a 25 év fegyház büntetését.
Megjegyzem, dr.Jován
László ügyvédnek is megküldtem a vonatkozó okirati bizonyítékokat, hogy a
perújításban a védence, igazolhatóan ártatlan, azonban dr.Jován László
„ügyvéd”, a vonatkozó objektív mentő körülmények dacára, ugyancsak hagyja
Magyar Zsoltot Szegeden ülni a 25 év fegyház büntetését. Vélhetően, Magyar
Zsolt, előre fizetett a korábbi perújításért dr.Jován Lászlónak, így, ma már
nem „közvetlen érdeke” dr.Jován úrnak, hogy újra képviselje
Magyar Zsoltot…
Tehát, alábbiakban
olvasható Fővárosi Törvényszék Ítélete, melyben az is bizonyítást nyer – Frank Tibor bv. dandártábornok, bv.
főtanácsos szakmai tisztességtelensége mellett -, hogy még a per során is objektív hamis, meghamisított tartalmú
okiratokkal igyekezett félre vezetni a Bíróságot a Budapesti Fegyház és Börtön
parancsnoka! Megjegyzem, szakmai tisztességtelenség odáig terjedt – nyilván
tisztában lévén a teljes körű következménynélküliséggel, melyet erre mintegy
kijelölt ügyészek biztosítanak -, hogy ugyanezen
Frank Tibor névaláírásával, és az intézet pecsétjével hitelesítetten, még a
pert megalapozó Kártérítési Határozatot is meghamisították… Amit, „emlékeim szerint”, dr.Bartók Béla
katonai ügyész, „talán mondhatom”, bűnpártoló módon tussolt el… Bartók úr, ma
már a velem szembeni vádképviselet, a Központi Nyomozó Főügyészség kiemelt
prominense. Bizonyított…
Adott ítélet kapcsán, RENDKÍVÜLI JELENTŐSÉGŰ, a Fővárosi Ítélőtábla eljárójának, Fermanné
dr.Polák Zita és tanácsának, az ezt hatályon kívül helyező Végzése, és
ennek, a vonatkozó teljesen egyértelmű tartalma, pl. a 6. és 10. oldalán.
Mely, azt a súlyosan valótlan látszatot
keltette, hogy egy szakmailag becsületes, és tisztességes tanácselnökkel van
dolgom, Fermanné dr.Polák Zita, és társai személyében.
Aztán, csak bebizonyította Fermanné dr.Polák
Zita és tanácsa, hogy tudnak Ők „véleményem szerint” szakmailag teljesen becstelen – értsd:
„nem becsületes” -, és erkölcsileg, „véleményem
szerint” nyíltan tisztességtelenek
lenni, amikor az alábbi, saját, tartalmában még a hülyék számára is
egyértelmű Végzésük alapján (!) hozott Ítélettel szemben – nem
kímélve a saját valóban becsületes Fővárosi Törvényszéki kollégájuk szakmai
becsületét és tisztességét -, A SAJÁT
KORÁBBI VÉGZÉSÜKBEN RÖGZÍTETT ÁLLÁSFOGLALÁSUKAT, EGÉSZ EGYSZERŰEN NYÍLTAN
MEGHAZUDTOLTÁK a II. fokú ítéletükben!
Fermanné
dr.Polák Zita és tanácsának hivatalos Végzése, melyet saját maga hazudtolt meg…
vélhetően nem minden külső befolyástól mentesen! Azonban, a 6. és 10. oldal
tartalma, teljesen, és nyilvánvalóan egyértelmű:
Ezt követően, az adott Végzés alapján, Kereset
pontosításra került sor.
Lásd az alább csatolt KERESETET.
Mely kapcsán, némiképp gusztustalannak tartanám,
ha a véleményem szerint becstelenül, és gerinctelen módon velem szemben
vádalkuzó Körmöci Gábor, innen lementve, ennek tartalmával támadná a bv.
int.-et, hogy a tőlem átvett kártérítéssel meg még pénzt is keressen. Mely
jellemét, és erkölcsiségét igazoló magatartás, véleményem szerint, abszolút a
sajátja Körmöci úrnak.
Ezt követően, a már hivatkozottan becsületes,
és tisztességes dr.Brunnerné dr.Kerekes Gyöngyi Julianna Fővárosi Törvényszéki
Bírónő, megismételt I.fokú eljárásában konkrétan Fermanné dr.Polák Zita és
társai Végzésének megfelelően
(!!!) tárgyalta le az eljárást, és az
alábbi ítéletet hozta. Mely - és nyilvánvalóan nem azért, mert nekem
„kedvezett” -, tartalma alapján,
becsületére vált volna bármely magát bírónak vindifikáló kollégájának!
Szemben pl. dr.Megyes Zoltánnal, aki,
arról tájékoztatott a Fővárosi Bv. Int. útján, hogy elnapolja a tárgyalást,
majd pedig, miután meggyőződött róla, hogy a tájékoztatása alapján sem én, sem
a hivatalos képviselőm nem jelent meg, azonnal tárgyalást tartott! És, azonnal
berekesztette az eljárást –
értelem szerűen úgy, hogy a berekesztés előtt nem adott szót! – és rögtön, kihasználva a távollétem, ítéletet
is hozott. Szakmai becstelenségét (!!!)
azzal igazolta, hogy az Ítéletében olyan pertárgyak kapcsán is vesztesnek
hozott ki, mely pertárgyakat egyrészt a periratok alapján bebizonyítottam, és
mely pertárgyak kapcsán, már két Ítélőtábla is jogerősen megállapította a
személyiségi jogsértést. Aztán, mert dr.Megyes Zoltán úr szakmai becsületébe,
és magas bírói erkölcsiségébe ez belefér, „véleményem szerint”, már koholt
indokok alapján, az ilyetén szakmailag becstelen ítéletét megfellebbező
„fellebbezést” nem továbbította az Ítélőtáblának…
Vagy, a Vele egy „társaságba” tartozó dr.Bene
László kollégája, az engem hamisan megvádoló Kovács Krisztiánnal szemben (Budapest,
XVIII. Kerület Áchim András u. 11. szám alatti lakos)
mintegy megállapította a személyiségi jogsértést. Aztán a kártérítés megítélése
nélkül, felfüggesztette az eljárást! Oly módon, hogy a felfüggesztő
Végzésében, mintegy további hamis vádaskodásra hívta fel az engem hamisan
megvádoló Kovácsot. Ugyanis, attól tette függővé a kártérítés mértékét
Kovács Krisztián 2005-ös hamis vád / rágalmazás miatt, hogy 2017-2018-ban, teljesen
más ügyben, miként ítél el a Bíróság. Mely ügyben, Kovács Krisztián ezt
követően lesz még a vádhatóság tanújaként meghallgatva... Tehát, hogy nem
kelljen kártérítést fizetnie, a Fővárosi Törvényszék hiper korrekt „bírójának”
Végzése alapján, várhatólag 12 év után, újabb hamis vádakkal áll elő Kovács úr,
hiszen az a konkrét érdeke dr.Bene úr briliáns végzése alapján, hogy mind több
vádpontban találjanak bűnösnek, mert akkor Neki, a 2005-ös hamis vádja miatt,
ezzel arányosan kevesebb, vagy éppen semmilyen kártérítést nem kell fizetnie.
És messze nem teljes kettőjükkel a
felsorolás, hiszen dr.Szabó Csilla, a számára rendelkezésre álló okirati
bizonyítékokkal – Fővárosi Főügyészség
leirata – az indifferens tanúk
vallomásaival bizonyított Fővárosi bv. int. - i törvény-, és jogsértést is el bírta
tussolni. Mely kapcsán, a Fővárosi Ítélőtábla, ki sem tért ítélethirdetésében
adott pertárgyra…
A példa nélküli szakmai becsületességet,
és tisztességet felmutató dr.Brunnerné dr.Kerekes gyöngyi Julianna Fővárosi
Törvényszéki bíró ítélete:
Adott a Fermanné dr.Polák Zita és
tanácsa által kiadmányozott Végzés alapján hozott ítéletet, 2017. február
21.-én, Fermanné dr.Polák Zita és tanácsa majdnem kivétel nélkül minden
pontjában, különösen a velem
szemben indult, Frank Tibor nevéhez köthető okirat hamisítás miatt indult
büntetőügy – lásd a végzés 10. oldala!!! - kapcsán, vagy, mert Frank bv. főtanácsos gyakorlatilag
ellehetetlenítette a velem szembeni tárgyalásra való felkészülésemet mikor
nem tette lehetővé, hogy a KIZÁRÓLAG elektronikus adathordozón levő iratokat
tanulmányozhassam – lásd Fermanné dr.Polák Zita és tanácsának végzésének
10. oldala -, „hirtelen”, már
gyakorlatilag MEGHAZUDTOLVA saját magukat (!) megalapozatlannak ítélte. Mely
kapcsán, Fermanné dr.Polák Zita és társai, oly annyira el akarta már tussolni –
számot adva szakmai becstelenségükről, és álláspontom szerinti erkölcsi korruptságukról
– a velem szemben történt törvény, és jogsértéseket, hogy már
ítélethirdetése során azt hazudta Fermanné
– szemben a saját korábbi végzésének 6. oldalán rögzítettekkel! -, hogy nem igazoltam,
hogy jogsértés történt, és ha történt mikor történt a Frank Tibor által
elrendelt körülmények közt biztosítani rendelt szabadlevegőn tartózkodásom
során. És, „világáról nem tudva” Fermanné dr.Polák Zita, annyira ráfeszült az
eltussolásra, hogy azt a tényt, már figyelembe sem vette, hogy a velem
kapcsolatos Frank Tibor „bv. főtanácsos” által elrendelt sétáltatási gyakorlat,
abszolút ellentétes a Kínzás és
Embertelen vagy Megalázó Bánásmód vagy Büntetés Megelőzésére Létrejött Európai
Bizottság (CPT) előírásaival!
Ezen „eljárás” pusztán egy Alkotmánybírósági
felülvizsgálatot – melynek sem tisztességében, sem törvényességében nem
bízok… nem is ezért kerül rá sor... – és egy Strasbourgi Emberi Jogi
Bírósági keresetet eredményezett! Mely Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság, nem
csak Fermanné dr.Polák Zita és társai önmagukat álláspontom szerint becstelenül
és elvtelenül meghazudtoló „eljárásáról” fogja kimondani az igazságot – mely
persze ebben az erkölcsileg prostitualizálódott jogi kultúrában semmiféle következménnyel
nem jár Fermanné dr.Polák Zita és társaira nézve… -, hanem vélhetően az
Alkotmánybírósági felülvizsgálatról is… Én, kivárom."